A modern ember életmódjának köszönhetően rengeteg méreganyag halmozódik fel a szervezetünkben. Ez köszönhető a táplálkozásunknak, a káros szenvedélyeinknek, de ha mi magunk igyekszünk is figyelni az egészségünkre, a környezetünkben is van annyi méreg, hogy jut belőle nekünk is. Persze nyilván a mérték nem mindegy, de tény, hogy ebben mindenki érintett.
Akinek fontos, hogy minél inkább megőrizze az egészségét, annak a méregtelenítésre is ügyelnie kell, méghozzá rendszeresen, hiszen a külső hatásokat senki sem tudja kiiktatni. Egy-egy méregtelenítő kúrát nem könnyű végigcsinálni, de összehasonlíthatatnul jobban érzi magát utána az ember, tele van energiával, szinte kicsattan. Így pedig egyértelműen megéri.
A méregtelenítés bizonyított módja: thai masszázs
A többségnek valószínűleg a léböjtkúrák és egyéb sanyargató módszerek jutnak eszébe a méregtelenítés szó hallatán, de szerencsére nem feltétlenül van erre szükség. Méregteleníteni többféleképpen lehet, és vannak kifejezetten kellemes módszerek is, mint például a thai masszázs.
Rengeteg pozitív hatása mellett a thai masszázs a méregtelenítésben is segíti a szervezetet. Egészen pontosan abban, hogy a szervezetünk maga szabaduljon meg a felgyűlt mérgektől, és így egészségesebben tudjon működni.
A masszázs ugyanis aktivál bizonyos öngyógyító folyamatokat a szervezetünkben, aminek köszönhetően elérhető, hogy krónikus fájdalmak maguktól szűnjenek meg. Ennek része az is, hogy a szervezetünk kidolgozza magából a mérgeket, amik beteggé teszik.
A stressz a legnagyobb ellenség
Méregből sokféle van. Persze legtöbben a fizikailag jelenlévő típusokra utalnak: arra, amit az étkezéssel juttatunk magunkba, arra, amit a levegővel szívunk be stb. Van azonban egy másfajta is, ami tönkreteheti a testünk működését. Ez pedig a stressz.
A stressz olyan, mint valami láthatatlan démon: észrevétlenül van jelen a mindennapjainkban, észrevétlenül tud hatalmasra duzzadni és megfertőzni. Eleinte „csak” kicsit zaklatottabbnak érezzük magunkat, súlyosabb esetekben azonban fizikai tünetei is lehetnek a folyamatos feszültségnek. Krónikus fájdalmak, illetve valódi, krónikus betegségek alakulhatnak ki.
Fontos tehát, hogy egészségünk érdekében minél hatékonyabban tudjuk levezetni a stresszt az életünkben. A thai masszázs erre tökéletes eszköz, ugyanis oldja a görcsöket, testi és lelki értelemben egyaránt. Ellazít, kikapcsol, feltölt, aminek következtében megszabadulunk a mérgektől – mind a fizikaitól, mind a lelkitől. Ezáltal sokkal egészségesebbek lehetünk.
A megelőzés a kulcs
A méreganyagokkal szemben a legjobb védekezés a megelőzés: vagyis az, ha igyekszünk elkerülni, hogy egyáltalán bejuthassanak a szervezetünkbe. Ehhez fontos, hogy igyekezzünk minél inkább odafigyelni az egészséges életmódra, de legalább ilyen lényeges a rendszeres feszültséglevezetés is.
Ha bizonyos időközönként beiktatunk az életünkbe egy thai masszázst, gondoskodhatunk arról, hogy a stresszhatást, ami a mindennapokban ér, minél jobban hatástalanítsuk, így nem fog belülről emészteni. Észrevehetően fittebbek, energikusabbak leszünk, jobban tudunk majd koncentrálni a feladatainkra, ezáltal a teljesítményünk is javul. Mindemellett pedig a krónikus fájdalmak is megszűnnek.
Űzzük ki a méreganyagokat a szervezetünkből egy frissítő thai masszázzsal!
Legyetek aktívak Facebook- és Instagram-oldalunkon, mert napi érdekességeket, ajánlatokat és akciókat posztolunk!
Várunk titeket szeretettel Miskolc belvárosában!
Üdvözlettel:
A Phuket Spa Thai Massage csapat